Egynapos kirándulás Zürichből: Lugano és Swiss Miniature- Melide

Most van időm és kedvem is az íráshoz, úgyhogy ezt kihasználva gondoltam behozom a lemaradásomat és írok még pár nyári kirándulásunkról. Idén nyáron nem voltunk nagy nyaraláson, mivel még próbaidő alatt voltunk stb. úgyhogy a hétvégéket próbáltuk minél inkább kihasználni. Szerencsére Svájcban nagyon jó a közlekedés és maga az ország sem óriási, így nagyon sok lehetőségünk van.

Egy vasárnapi napon voltunk Svájc déli, olasz részében, Ticino tartományban. Zürichtől olyan 3 órányira van kocsival, persze forgalomfüggő. Gyerekekkel is élvezetes program szerintem, főként ha bírják az autókázást. Egy tippem lenne, ami fontos az utazással kapcsolatban: Visszafelé ne a Szent Gotthárd alagúton gyertek, mert 3-4 órás a várakozás és ez általános. Tavasszal és nyáron lehet használni a hegyi utat is és ismerősök azt mondták, hogy nagyon szép és érdemes arra kerülni. Az újságban azt olvastam, hogy azt tervezik, hogy megszüntetik az alagútban teljesen az autós közlekedést és kizárólag vonatok fogják szállítani az áthaladó forgalmat, szerintem jó ötletnek hangzik. Útközben nagyon szép látnivaló a luzerni tó is, amikor elmentünk mellette én majdnem mondtam, hogy inkább ne is menjünk messzebb, maradjunk itt. 🙂

Ebből már kiderül, hogy óriási hegyvonulat választja el ezt az olasz részt a német Svájctól. Ticinoban korábban szavazást tartottak, hogy Olaszországhoz akarnak-e tartozni vagy Svájchoz, de Svájcot választották (még jó, hogy…). Szóval a hangulat mediterrán, olasz, az ízek, illatok, házak, sikátorok mind-mind az olasz nyaralóhelyekre emlékeztetnek. Az árak azért svájciak és a fizetések is.

Lugano

Luganoban egy parkolóházban hagytuk a kocsit a parthoz nagyon közel, nem volt drága az óradíj de már nem emlékszem, talán 2 frank körül óránként. Elég sok a turista, de azért nincs zsúfoltság a parton.

Egy pár kép a partról:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERA

(további képek és jobb felbontás a facebook oldalon)

A partmenti séta után kiültünk egy kockás abroszos olasz étterembe, nagyon finom volt a pizza: igazi vékonytésztás olasz…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

(további képek és jobb felbontás a facebook oldalon)

A jóízű étkezés után gondoltuk lemozogjuk a sok pizzát, úgyhogy sétáltunk egyet a parkban és belebotlottunk egy olasz fagyizóba is. Nagyon érdekes növények voltak mindenfelé, igazi különlegességek. Voltak kinn könyvek is dobozokban, amelyeket helyben lehet olvasni. Ha valamelyiket haza akarja vinni valaki, akkor hozzon helyette másikat- ez volt kiírva instrukcióként. Milyen jó ötlet! Sokan olvastak is a fűben fekve. Idilli.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

(további képek és jobb felbontás a facebook oldalon)

Swiss Miniature- Melide

Lugano után Melide felé vettük az irányt, van egyébként hajó járat is, de mi sajnos pont lekéstük. Már negyed 6 körül járt az idő, amikor Melide-be érkeztünk (Luganotol kb. 15 perc kocsival). Itt a Mini Svájcot, avagy a Swiss Miniature-t akartuk megnézni. Nem volt sok időnk, mert 6 órakor zárt is a hely. A lényege, hogy egész Svájc területéről minden híres helyszín, épület, hegység, hegycsúcs szerepel miniatűr formában. Nagyon muris, eszméletlen aprólékos megoldásokkal: még a macskák is be vannak állítva az ablakokban, mennek a kis vasutak, úsznak a hajók, szóval zajlik az élet. A gyerekeknek van kis vonat is, ami körbeviszi őket. Pontban 6 órakor mentünk ki a parkból, amikor láttuk, hogy a pincérlányok a bűzös éttermi maradékot a kis tóba öntik az óriási aranyhalaknak: na ez a német Svájcban sosem történhetne meg. 🙂 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

(további képek és jobb felbontás a facebook oldalon)

A várakozás pszichózisa

Úgy éjfél körül értünk haza, mert a Szent Gotthárd alagútnál annyira sok ideig kellett várnunk. Engem mondjuk nem zavart a várakozás- mivel nem én vezettem pl. és mert szeretek csak úgy kinézni a fejemből főleg ha szép hegyek vesznek körül. Na meg érdekes megfigyelni az emberek reakcióit az ilyen “szorult helyzetekben”. Volt egy nő, aki a kocsisor mellett sétált, nekem nem tűnt idegesnek, azt gondoltam, hogy kiszállt levegőzni, szétnézni ebben a szép tájban. Attila mondta, hogy biztosan nem és biztosan ideges “nervous breakdown-ja van”, de én szentül hittem, hogy nem. Na egy órával később a benzinkútnál ott volt egy kisebb szikladarabon ülve és zokogott, két lánya vigasztalta.. szóval érdekes, hogy én mennyire másként látom a világot és valószínű mindenki magából indul ki egyébként is és ebbe a hibába esünk, hogy mindent a saját képünkre formálunk, a saját sémáink szerint érzékelünk.

Aztán kiütközött a svájci mentalitás is, ami nekem nagy kedvencem: erősen bevándorló kinézetű, svácji rendszámos óriás autók előzték be a türelmesen várakozókat a leálló sávban, ahogy ezt már Magyarországon is megszokhattuk. De Svájcban ez nem így megy ám! Több autós is félig kitette a kocsiját a leálló sávba, hogy senki ne tudjon beelőzni senkit. Rend a lelke mindennek. Mondjuk én nem mertem volna a helyükben: ezek az idióták képesek száguldozni és nem gondolnak rá, hogy valaki önkéntes rendőrt játszik. Eszembe jutottak a szerb-magyar határátkelős várakozás emlékeim is, amelyekre én nem is olyan “rosszként” emlékszem, mindig valami izgalmas várt a határ túloldalán…

Egynapos kirándulás Zürichből: Lugano és Swiss Miniature- Melide” bejegyzéshez 2ozzászólás

Hozzászólás